Partner kommunikációs és adatkezelési szabályok

A RoolWikiBÓL

1. Kritikus hibák javítását a bejelentéskor azonnal meg kell kezdeni és mielőbb végrehajtani a javítást, és haladéktalanul intézkedni a javítás éles rendszerre frissítéséről. A kritikus hibák javításáért és telepítéséért a feladat felelőse felel (a felelőshöz rendelésért pedig a bejelentést fogadó munkatárs(ak)). Akadály esetén haladéktalanul telefonon értesítendő a fejlesztési vezető ÉS az ügyvezető igazgató.

2. Amennyiben egy kritikus hiba esetén a hiba elhárítása a bejelentéstől számított 20 percen belül nem történik meg, a feladat felelőse által haladéktalanul telefonon értesítendő a fejlesztési vezető. Amennyiben további 20 percen belül nem sikerül elhárítani a hibát, a feladat felelőse által haladéktalanul értesítendő az ügyvezető igazgató.

3. Kritikus hibának tekintendő minden olyan bejelentés, amit a partner képviselője kritikus hibának minősítve jelent be. E mellett a saját észlelésünk szerinti kritikus hibák esetén is ugyanez az eljárás érvényes.

4. Éles adatbázis adatait nincs jogunk módosítani (I/U/D), csak és kizárólag explicit partneri illetékes írásbeli kérésére és fejlesztés vezető vagy ügyvezető igazgató explicit belső engedélyezés után.

5. A partneri hibabejelentéseket, módosítási igényeket, kéréseket/kérdéseket lehetőség szerint minden esetben kérjük a helpdes@rool.hu küldeni. Ha telefonon/szóban teszi fel a partner a kérdést/kérést, kérjük, hogy küldje el a helpdesk[-]rool.hu címre, ha a bejelentés fogadója nem érzi magát teljes mértékben kompetensnek a kérdés megválaszolására.

6. Minden hibajelzést a partnernek szerződött kötelessége írásban bejelenteni, ezért ilyen esetekben ragaszkodunk az írásos bejelentéshez.

7. A telefonon feltett és rendezett kérdésekről rögzítendő egy fejlesztési feladat (fejlesztés kész státusszal, melyben szerepel a kérdés és az adott válasz is.

8. Minden e-mailes bejelentésről, ha az nem a megfelelő csoportcímre érkezik, a bejelentést fogadó köteles a megfelelő csoportcímre mielőbb továbbítani az e-mailt.

9. Minden e-mailes bejelentésre adott választ - a megfelelő csoportcím mellett - az eredeti bejelentő levél összes címzettjének másolatként meg kell küldeni.

10. Senki kérésére nincs jogunk éles vagy partner-teszt adatokat kiadnunk senkinek, beleértve az adott partnert önmagát is. Ha szükségessé válik adat lekérése a partnernek, az adat lekérés módját nevezzük meg válaszként. Az adathozzáférés jogosítása a partner cégek belügye, annak ellenőrzése nem feladatunk, felülbírálni pedig nincs lehetőségünk. Még az adott cég munkatársának sem adhatjuk ki saját adatait (amit nem ő ad meg, hanem mi kérdezünk le), helyette ha szükséges, küldjük el a lekérdezést előállító SQL parancsot/lekérdezési módot, amit ha van jogosultsága, lefuttathat. Ezzel garantáljuk, hogy jogosulatlanul sem külső sem belső embert nem juttatunk adatokhoz. Ettől a rendelkezéstől sem belső sem külső kérésre/utasításra sem tekinthetünk el (kivéve az érintett adat-tulajdonos-partner cégvezetője általi írásbeli explicit felhatalmazás ÉS ROOL ügyvezető általi jóváhagyással)! Az ilyen jellegű utasítások végrahajtását meg kell tagadni.

11. Minden, a partnerekkel, fejlesztéssel kapcsolatos e-mailről a megfelelő csoportcímre tájékoztatás küldendő. Ha nincs illetékes csoportcím (projekt/helpdesk/...), akkor az archiv[-]rool.hu címre küldendő a másolat.

12. Amennyiben tudomásunkra jut, hogy valamelyik funkciónknak hosszú a futásideje (>1perc alaposan indokolt esetben, egyébként >4sec), akkor az esetről jelzés küldendő a helpdesk-re.

13. A titoktartásról a munkaszerződések, alvállalkozói szerződések rendelkeznek.